Lawson 2023-ban a 40-es rajtszámmal indult a Forma-1-ben, ám ezen most változtatni fog, hiszen az RB megerősítette, hogy a ...
Érdekes helyzet állt elő azzal, hogy a Saubernél ekkora a bizonytalanság, ám belsős hírek szerint Bottasnak jóval szebbek a ...
Horner a személycserék kapcsán többször is elmondta, hogy a Red Bull van annyira erős szervezetileg, hogy belülről tudja ...
A Haas elsősorban az RB-vel és a Williamsszel áll harcban, ám annak tükrében, hogy nagy átalakuláson mennek keresztül, már ...
Colapinto a monzai hétvégén teljesítette első F1-es viadalát, és rögtön a 12. pozíciót tudta megszerezni gyors és érett ...
Mindez tehát hatással lesz az edzés lebonyolítására és menetére, de a Pirellinek éles körülmények között is le kell ...
Pierre Gasly arra szólította fel a csapatát, hogy kapcsoljanak erősebb tempóra a fejlesztéseket illetően, míg ő maga ...
„Ettől a Red Bull meg fog ijedni” – vélekedett a 2016-os világbajnok a Sky-nak Norris legutóbbi két futamon nyújtott ...
„Vannak ezek a megbeszélések” – utalt az erőforrással kapcsolatos mizériára az Alpine újdonsült csapatfőnöke. „A nap végén a ...
„Igen, ez érthetetlen, és kettős mérce van” - vélekedett az osztrák. „Ráadásul Max nem egy személyre gondolt. Az autóra, egy ...
„A Red Bull veszélyben van, és könnyen lehet, hogy csak a harmadik helyen fognak végezni, mert igazából csak egy versenyzőjük ...
Mint ismert, Norris az idei harmadik győzelmét abszolválta a Szingapúri Nagydíj megnyerésével, aminek köszönhetően most már ...